A Horpácsi Európa Pihenő Központ (HEPI Központ) 2014 nyarán kezdte meg működését az Együtt Európáért Alapítvány üzemeltetésében.
Az újépítésű létesítményben összesen 35 vendéget tudnak elszállásolni. Felszerelt konyha, légkondicionált helyiségek, díjtalan wifi-hozzáférés és parkolás egyaránt biztosított.

A Központ programjai rendkívül változatosak! Diákok és iskolák számára szerveznek kirándulásokat, tematikus táborokat, illetve gyermekprogramokat, akár egyedi igények alapján is. A palettán alapvetően négyféle gyermektábor szerepel: Osztály, vigyázz!, Nyüzsgő, Alkotó, illetve Bakancsos Tábor, sokféle elfoglaltsággal, mint például: kézműves foglalkozások, faluportya, számháború, természetjárás. A táborban kül- és beltéri játékok, valamint tűzrakóhely is található, a gyerekekkel pedig képzett animátorok foglalkoznak. Ezen kívül, a Pihenő Központban lehetőség van családi összejövetelek, találkozók és születésnapok rendezésére, intézmények és vállalatok számára csapatépítők, kisebb konferenciák és oktatási napok lebonyolítására – akár egyetemi tankörök és civil szervezetek részére is; mindezt színvonalas, ugyanakkor páratlan környezetben.

A tábor helyszíne: HEPI Központ-2658 Horpács, Szontagh Pál utca 1.

www.hepikozpont.hu

info@hepikozpont.hu

facebook.com/hepikozpont